top of page

Mi a különbség a coaching és a pszichológiai konzultáció között?

Nem csoda, hogy felmerül benned ez a kérdés! Sokféle, megközelítőleg helyes választ lehet adni rá, de

mivel hasonló területen, hasonló módszerekkel dolgozó tevékenységekről van szó, a különbségek

megragadása nem egyszerű. Szóval, ha bizonytalan vagy, akkor üdv a klubban!


Gyakran mondják azt, hogy a pszichológussal való munka során időben visszafele néztek, a múltat

boncolgatjátok, míg a coaching előre, a jövőbe néz. A coach-csal egy jövőbeni cél eléréséért dolgoztok. Ez

nagyvonalakban igaz, kicsit megkapargatva már kevésbé. Rengeteg pszichológiai és terápiás módszer

létezik, ami a jövőre fókuszál, tehát van, hogy a pszichológussal sem haladtok vissza az időben. A

coaching során pedig előfordulhat, hogy egy múltbeli élmény feldolgozására, egy régen rögzült minta

megpiszkálására van ahhoz szükség, hogy megszűnjön az utadban álló elakadás. Ez megtörténhet egy

coachingban is, de csak úgy, hogy tisztázzátok az irányt, és azt, hogy mi sülhet ki ebből.


Az előzőhöz hasonlóan félig meddig igaz az is, hogy a pszichológussal való munka hosszú, hónapokig,

évekig tarthat, míg a coaching rövidebb, 6-15 alkalom. Ez alól is vannak kivételek: van rövid, dinamikus

terápia, és van, hogy évekre szerződik valaki a coach-csal egy folyamatos támogatásra.


A coaching és a pszichológiai tanácsadás végső célja közös: szabad, autonóm, az önmagát gátló mintáitól megszabadított ember, aki elégedetten tudja élni az életét, ki tudja teljesíteni a benne rejlő lehetőségeket és értékes, igazi kapcsolatok kialakítására képes.

Ott válik el leginkább a coaching a terápiától, hogy mire van szüksége valakinek ezen cél eléréséhez. A pszichológiai segítségnyújtás során a személyiség mélyebb rétegeiben van valami olyan sérülés, működés, amit meg kellene változtatni, át kellene írni a cél eléréséhez. Alapvető változásra, gyógyulásra van szükség. A coachingban viszont azzal foglalkozunk, hogy kibontakoztassuk a meglévő tulajdonságokat, erőforrásokat, nem gyógyítunk, hanem fejlesztünk.

Képzeld el, hogy van egy felújítandó házad. Régen benne élsz már, és szeretnéd, hogy használhatóbb,

kényelmesebb, funkcionálisabb és szebb legyen. A coaching az olyan, mintha áthívnád építész barátodat,

és megnéznétek, hogy mik a lehetőségek. Azt mondod például, hogy utálom ezt a ronda padlót a

nappaliban, tegyünk rá szép laminált parkettát. Mire építész barátod megjegyzi, hogy hát akkor továbbra

is recsegni fog, és nem is biztos, hogy szép lesz, nézzük meg, mi van alatta. Felszeditek, és jó állapotú,

százéves intarziás parkettát találtok, ami csiszolás után különleges dísze lesz a háznak. Vagy meg

szeretnél szabadulni a sok kis helyiségtől, és közösen rájöttök, hogy ez régen egy nagy tér volt, csak ki kell

bontani a válaszfalakat. Gondolkoztok, ötleteltek, próbálgattok közösen, és végül lesz egy felújított

házad, amiből előhoztátok a benne rejlő régi szépségét, de közben felszereltétek mindazzal, ami az

ízlésedet tükrözi, és amire neked meg a családodnak szüksége van.


Előfordulhat azonban, hogy a ház sarkán a már húsz éve visszatérő makacs repedés nem akar eltűnni.

Minden festés után fél évvel megjelenik, és egyre szélesebb. Utálod, hogy mindig repedt a gyerekszoba

sarka. Utánaolvasol, és rájössz, vagy építész barátod (a coach) megmondja, hogy ez nem szimpla

repedés: ennek az az oka, hogy rossz a vízelvezetés, megsérült a ház alapja, és mindig itt lesz. Sőt, ha így

marad, előbb-utóbb megroggyan az épület. Le kell ásni az alapokig, megoldani a csatornázást, és a

szétporladt alapot újrarrakni. Ehhez másfajta szakember kell. Hosszabb, nehézkesebb, talán

fájdalmasabb munka, de szükséges a stabilitáshoz. Ez lesz a pszichológussal való munka.


A házas hasonlatból talán érezhető, mi a különbség a kétféle önismereti út: a coaching és a pszichológiai

tanácsadás között. Az eltérő „mélység” miatt valamennyire más a munka formája is. A coaching inkább

partneri, egyenrangú kapcsolat, ahol a téma meghatározás, és a haladásért való felelősség közös.

Jellemző a tegeződés, egyfajta útitársi viszony, ahol bármikor mondhatod, hogy stop – erre ne menjünk

tovább. A pszichológussal az általa használt módszertan némileg formálisabb keretei biztosítják, hogy

akár erős érzelmekkel, a tudatalattiből beemelt tárgyakkal is foglalkozzatok, és a közös munka során

újraírjatok olyan mintákat, melyek gátolták eddig a kiteljesedésed.


Mindkét szakma képviselői – a coachok és a pszichológusok is – mögött rengeteg év tanulása, tudása áll,

jó szakemberek, és hasznodra van, amit nyerhetsz a közös munkából. Az is előfordul, hogy valaki

munkahelyi gondjain egy coach-csal, magánéleti problémáin egy pszichológussal dolgozik. Mindkét

szakember önismereted gazdagodásához segít hozzá. Megeshet, hogy egy coaching során derül ki, hogy

inkább terápiára lenne szükség. Ezt a felelős coach felismeri, és megbeszéli kliensével a lehetőségeket.

Lényeg az az, hogy mindkét esetben – a pszichológusnál is, és a coachnál is – tiszták és egyértelműek

legyenek a keretek, szerződjetek az elején arra, hogy mi a célja a közös munkátoknak, és mi fér bele, mi

pedig nem, mindkettőtök számára.


szerző: Szalay Ágnes, coach, pszichológus





Comentarios


bottom of page